Két nap és vége.Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar el fog repülni ez a száz nap.Főleg nem a gyakorlások közben. Viszont el kell ismerni, hogy valamilyen eredményt csak hozott, ha nem is értem el a végcélt, de kicsit jobban nyúlok.Valószínűleg a száz nap után is marad…
Valahol elvesztem a napok számozásában, de május elsejei századik napól visszaszámolva kilencvenöt.A vége felé közeledve egy kicsit belehúztam a dolgok menetébe, és új játszótársat is találtam a mosógép helyett. Viszont ezáltal újra bizonyítást nyert az izomláz…
Felrémlett bennem még egy, a kezdeti időszakban történt kicsi esemény, edzésen, vagy megbeszélésen néztük a nyújtási gyakorlatokat, és a kezem és a lábam közötti tér áthidalhatatlannak tűnt, amit 'szóvá' is tettem.Aztán, most nem is olyan rég, valaki rákérdezett erre…
Tegnapi edzésen végzett páros gyakorlatok jótékony hatását élvezve fáj az oldalam is. Viszont nyújtás úgyben elég szarul éreztem magam.Meg úgy egyébként is kicsit úgy érzem, hogy elmaradásaim vannak.
Ma talán a nyújtásban kicsit megint sikerült errölébb lépni, vagy csak szeretném ezt érezni. Már egy ideje úgy is azt érzem, hogy csak egy helyben toporgok. Viszont a csütörtöki kis csoportos energiaszerző akció során sikerült a formát egy kicsit pontosítani, és most már…
Ha mai napon más nem is történik, de egy erőnléti edzésen túl vagyok.A napi vállalás forma részét, ha az istenek is úgy akarják, akkor megint csoportosan tudom abszolválni.Yin és Yang szétválasztása Reggel megvolt a lábemelés, viszont a hétvégi palacsintázás miatt…
Mai formagyakorlás a csillagok alatt. Hát se csillag nem volt nagyon, se a holdat nem láttam, viszont elég hideg volt. Próbáltam lassan csinálni a formát, de időről-időre akartlan begyorsultam. Ezen felül vannak még bizonytalanságok, nem is kevés, amikor többen csinájuk jobb.Viszont…
Ha jól számolom, mostanában ki-kimarad egy-két nap. Lustaságomra, és egyéb tényezőkre vezethető vissza, viszont a szablyázás kellemes mellékhatásaként már nem csak a lábamban van izomláz, hanem egyéb végtagjaimban is. bár a hasam nem az. Este a csilalgokkal gyakorolok…
Attól tartok, hogy a tai chizást rossz sorrendben kezdtem el. Első körben növesztettem pocakot, és csak utána kezdtem el gyakorolni, és így is butkam már kb harminc évet. Sok nyújtás kell, hogy maradjon elég év a feladat befejezéséhez.Fejlődtem szerintem, de most úgy érzem, hogy…