Tegnap, a szablya forma gyakorlása közben, ráéreztem néhány összefüggésre a tai chi alapelvek és a mozdulatok között, ebben lehet, hogy segített a hétvégi ching tábor is, ahol egy húron pendültünk. Egyik rácsodálkozás, hogy miért is 45 fokokat fordulunk/lépünk ki a…
Kiderült, hogy a vikingek, vagy legalább egy részük, Telkibányán él, vagy ha nem is, akkor táborokat tart ott, meg máshol is.Ennek keretein belül kerültem le én is a helyre, mivel úgy gondolom, hogy a tai chi-val jobban összeegyeztethető a vegetáriánus étrend, ezért hús nélküli…
Túl két adag lábemelésen, és egy nyújtáson, ami talán megint nem ütötte meg a világszínvonalat, de kellemesen érzem a lábaim. Lassan megyek ki a szabadba formázni egyet, de most nem az erdőbe, mert megint találkozok az erdő…
Kicsit hűvösre sikeredett kint az időjárás, gondoltam is, hogy hasamra kicsit melegítek. Ha már úgy is a fejem kitisztására tettem igéretet: Délután újra csoportos nyújtáson és formagyakorláson veszek részt, talán jobban fog menni, ha…
A nap égető kérdése, hogy a nyújtást mikor és hol fogom tudni véghez vinni. Ha nem lennék a halogatás mestere, akkor lehet, hogy nem lenne olyan nagy kérdés, de így. A másik kérdésss pedig, holnap reggel hogy fogok felkelni az éjszaka után?Az égen járó még mindig mosollyal…
Szép napsütötte mosolygós reggelre ébredtem, szinte hivogat, hogy járjak el egy negyvennyolcas táncot. Ha azt nem is, de a lábemelést megcsináltal reggel, bár a lustaságommal most egy kicsit kellett küzdeni. Többet kéne végeznem a csillagvarázslatokat is, hogy az energiakészletem…
Harmincnegyedik nap
Címkék: a és kihívás tai napos nyújtás száz kigyó chi darumadár
2012.02.25. 18:51
A mai napot leginkább a nyújtás jegyébe tudnám elhelyezni, és csak abban a formában, hogy mind a lábemelés, mind a forma, mind a nyújtásgyakorlatok elkezdésének idejét nyújtottam el, mondhatni a végtelenbe, de a nap véges, ezért egy széria lábemelésen már túl vagyok. A…
Újult erővel. Úgy néz ki, hogy a héten eluralkodó rosszulléthullámon sikerült úrrá lenni, és megint teljes vállszélességgel ugorhatok bele a gyakorlásba. A derekamban jelentező, semmiből előtőrő izomláz eredetét még nem igazán tudom, bár gyanakszom, viszont jelentősen…
Huszonhetedik nap
Címkék: forma kihívás tai közös napos gyakorlatok száz chi 48 as sanbao
2012.02.18. 10:32
Mai vállalásom egy részének elkövetését ismért csoportban fogom elvégezni, ha jól számolom, és beleveszek mindent, akkor a héten már a negyedik alkalom. Szóval a héten szociális voltam, talán a gyakorlatok is jobban mentek.A képnek igazából nincs köze semmihez, csak…
Reggeli lábemelésen túl, most már a tizedik emelés után éreztem jótékony hatását Az esedékes nyújtást ma ismét csoportban fogom elvégezni.Este a belváros, és a nyújtásgyakorlatok szívében.Ezen a héten elég sok közösségi gyakorlásban van/volt lehetőség részt…
Most, hogy így 'reggel' kidobott az ágy megcsináltam a szégyellem, de nem tudom hogy hívják milyen gyakorlatot. Ha jól csináltam nehezen alszom vissza, ha rosszul a mondat végére már szundizok. Nem tudtam visszaaludni, csak nehezen, most viszont csak bután nézek ki a fejemből, de…
Végre megkaptam a nulladik napi nyújtásom képét Vikingtől. Nem mondom, hogy jó ránézni. nagy poci és kevés hajlás, és vörös fej. Legalább ment a pólómhoz. Száz nap után a helyet kéne cserélni a szerepeknek.A reggeli lábemelésen túl, izomlázon belül.Ez a nap is…
Huszonegyedik nap
Címkék: víz kihívás tai napos nyújtás száz chi zhang sanfeng srákány
2012.02.12. 11:38
Újra a kínpadon. Reggeli lábemelésen túl, úgy érzem, hogy most megint itt az ideje egy sorozatnak. Reggel a huszadik emelés környékén kezdtem el érezni a gyakorlat hatását Ő pedig egy víz sárkány, mondjuk nem a mienk.…
Elértünk a kihívás egyötödéhez. Reggel, ha ezt az időpontot (4:30) lehet reggelnek nevezni, kidobott az ágy, és akkor gondoltam már, hogy jöhet a reggeli hasizomgyakorlat Ennek a gyakorlatnak a hozzákezdéséhez nem is kell olyan nagy lelkierő, rábesélés, szinte megy magától.…
Sok újat nem tudok mondani, amiben szerepet játszik a gyakorlatok ismétlődő mivoljta. A reggeli lábemelésen ismét túl, ma nem kellett olyan korán kelnem, így nyolc körül végeztem el a gyakorlatot. Kellemes izomláz.A képnek sok köze nincs a gyakorláshoz, csak szép.Tetszik Biztos,…
Tegnap este a lábemelések számát felemeltem harmincötről, negyvenre, értelemszerűen ma is, és a továbbiakban is ez a mennyiség lesz az iránymutató. Aztán ki tudja, hogy a végén hol áll meg, igazából érdekes lesz. A déli napsütésben csináltam egy formát, a tegnapi…
Hazaértem.Sajnos a hétvége elég kiméletesen telt el, kvázi gyakorlás nélkül, viszont most, már itthon, megcsináltam egy adag lábemelést.Még egy sajnos, hogy gyakorlás hiánya mellett viszonylag sokat is ettem, így dupla hátrányt okoztam magamnak.A hétvégi mozgás kvázi egyetlen…
Valósszínűsíthetőleg egy lógós nap, ami játékkal fog eltelni, talán a lábemelés, és jó esetben a forma belefér, bár az utobbit annyira nem hiszem, viszont már kinéztem egy tai chi app-ot 3D Tai Chi Chuan 42 Forms Ha már élőben falba ütköztem, akkor virtuálisan Azért,…
Előreláthatólag rohanós nap a hétvége elött, de remélem sikerül megoldani az alapvállalásokat.Túl a reggeli nyújtáson úgy érzem, hogy nem ez az időpont lesz a kedvencem, talán emiatt is lett egy kicsit bicibóca az egész.Tegnapi találkozón szerzett új gyakorlatokat is…
A ma reggeli lábemelésbe nem belekezdeni volt nehéz, hanem folytatásra bírni magam, de csak megcsináltam.A nyújtással kapcsolatban nem lesznek gondok, hiszen ma csoportosan elkövetett önkínzást fogok elvégezni Viking vezényletével.Egy kis bemutató a tai chi technikák harci…
Az igazi téli időjárás beáltával úgy érzem, hogy a forma gyakorlása jelenti majd az igazán megoldandó feladatot. Eddig se volt igazán meleg, de nem is volt annyira vészes a dolog, viszont most már kezd elég darabossá válni a mozgásom. A hidegre fogom…
Egyelőre úgy néz ki, hogy a szombati edzésprogram jelentős csökkentésen megy végbe, ha egyáltalán valamit sikerül egyáltalan realizáilni. Pénteki is csak akkor lesz meg, ha reggel nem leszek lusta megcsinálni. Egy utazás hátrányai Viszont, ha minden jól sikerül, akkor…
A Föld megteremtése végbement hat nap alatt, nekem, most a hetedik napon is csak egy alapos izomlázat sikerült összehozni. A hasam fáj, de ez érthető is, meg a combjaim belső felében érzek oda nem illő érzésvilágot. Meglepő módon a lábaim hátsó felében futó izmokban kevésbé…
Nem lettem klónozva, mint a fenti úriember, de néha jól jönne, ha más dolgozná le helyettem a dolgokat, de a babér a fejem felett ragyogna.A lustaság babérja biztosan.Reggeli lábemelésen túlNyújtáson túl jó ötletnek tűnik Viking masszírozós összejövetele, a lábaim…