A mai napot leginkább a  nyújtás jegyébe tudnám elhelyezni, és csak abban a formában, hogy mind a lábemelés, mind a forma, mind a nyújtásgyakorlatok elkezdésének idejét nyújtottam el, mondhatni a végtelenbe, de a nap véges, ezért egy széria lábemelésen már túl vagyok.

A nyújtást pedig hét, na jó, fél nyolc körülre tervezem, utána egy kis forma, és szép az élet, csak kár, hogy nem lábakon állva.

Aki a múlt edzésen ott volt, tudja, hogy mit ábrázol a kép, aki meg nem, az kattintson a képre és olvassa el.

A tervezettnél később, kb kilenc körül sikerült nekiveselkedni a nyújtásnak, és nagyjából negyven percen át élveztem ezen gyönyöröket. Közben rájöttem, hogy eddig életem során nem egészen jól álltam neki a dolgoknak, mert egy-egy állásba már úgy  mentem le, hogy jaj de fájni fog, és a pszichés fájdalom előidézése nem biztos, hogy segít.

Most meg lazultam, vagy valami.

Túl a formán is, az egyensúlyom eléggé ki volt billenve, vele együtt én is, a kígyók majdnem mentek így akaratlanul, és nem biztos, hogy a forma adott szakaszában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.