Száz napos kihívásba nem akartam csak tavalyi gyakorlatot felvenni, így a kötelező nyújtás mellé felvettem a komplexumot és a lovaglóállást.

Jó mókának tűnt.

Most már tudom, hogy nem az, hanem sokkal több annál, valami tök jó dolog. Nem is biztos, hogy szavakba önthető, az is lehet, hogy csak apró kicsit dolgok. Régebben, mikor ültem, akkor a talpam általában nem volt lent a földön, hanem csak lábujjak, kényelmesebb, ugye nem nyúlnak az izmok. Most viszont nagyjából minden emberi pózban teli talppal állok a földön, a járás is sokkal könnyebbnek tűnik, könnyedebb, lágyabb. A forma is szebb lesz tőle, ha végre nem keverem össze a technikákat.

Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy naponta álldogáljon egy kicsit lovaglóállásban, vagy ha esetleg mélynek találja, akkor ott a faállás, napi tíz perc, kávé helyett.

Akkor jöjjön az első állás ki vizet prédikál igya is meg ( a levét ).

Első két percen túl, megint egész könnyedén ment, bár a hátam lehetne egyenesebb, vagy más egyéb apróságokon javítani, hogy szebb legyen, de a lábaim köszönik jól vannak, inkább a fenék húzódik. Az állás mélységével megint nem volt gondom az elején se, egyből lementem, pedig nem csináltal előtte semmi olyat, ami ezt indokolná. Kivéve a huszon pár napot.

Második állás is kész, mivel nem éreztem úgy, hogy iszonyatosan, vagy kevésbé fájna a gyakorlat megpróbáltam kicsit szélesebb állásba csinálni. Nah itt már éreztem, de nem a combjaim, hogy tartanom kéne magam, hanem inkább, hogy jobben ki kéne nyílni a csioőnek. A gyakorlatok után már nem az az érzés van, mint az elején, hogy kapkodom a levegőt a fájó lábak mellett.

Szélesebb állásban megint a térdeim éreztem, elég nyilvánvaló, ha nem elég nyitott a csipő, akkor hajlamosak beesni a könnyedség kedvéért, ha kinyomom őket, akkor meg a csipő kiabál. Konkluzió az örök igazság: nyújtás.

Túl a komplexumon, ami szerintem egész jól ment, bár az energiakeringetésben nem vagyok biztos, csak abban, hogy gyorsan felfűtöm a szobát.  A testsúlyáthelyező gyakorlatot is kicsit lejjebb vittem, ami magával vonzza a hosszabb állást is, ami nyitja a csipőt, és inkább ezt érzem. Azt, hogy lejjebb mentem nem annyira, illetve a hátul lévő láb vádlija szokott vészjeleket leadni egy idő után. 

Úgy érzem, hogy nyújtásban vagyok a legjobban elmaradva, vagy egyszerűen kevésbé haladok, bár vannak gyakorlatok, amiket jobban csinálok - szerintem -. Ezek a gyakorlatok nem a vádlival vannak kapcsolatban, sajnos úgy érzem, hogy a vádlim még mindig gyenge pont, pedig küzdünk egymással.

Lehet, hogy konszezusra kéne jutnunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szaznap.blog.hu/api/trackback/id/tr265123033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bátori Ági 2013.03.11. 14:24:01

Ez egy nagyon jó bejegyzés lett szerintem. Rengeteget fejlődtél, és milyen érdekes, hogy a napi rendszeres nyújtás milyen tudatos megfigyeléseket hoz magával - szinte személyes kapcsolatba kerül az ember az addig ismeretlen izmaival, izomcsoportjaival. Meg nagyon tudatosan elkezdi figyelni, hogy melyik izom miatt nem fejlődik egy-egy ráépülő gyakorlata, mit kell alapozásképpen fejlesztenie. Ez nagyon tuti szerintem - ugyanezt tapasztalom. Amúgy pár naponta visszaolvasom az összes addigi bejegyzésedet. Szeretem, hogy írod ezt a blogot. Köszi!

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.03.11. 14:31:09

@Bátori Ági: köszönöm

azt hiszem itt kezdtem ráérezni egy kicsit a lovaglóálásra, ami egy tüök jó gyakorlat, sok mindenben segít
süti beállítások módosítása