Jelenleg a lábamban minden izom jelenléte érzékelhető, és nem biztos, hogy a legjobb értelemben véve.

Persze jó, hogy dolgoznak, és ezt érezni lehet, de néha jó lenne egy-egy pihenető pillanat.

Ja, hogy azt majd száz nap után.

A másik megoldás, ugye, hogy lazuljunk bele az állásba, a tai chit úgy is feszülstégektől mentesen, lazán gyakoroljuk.

Akkor hát lóra fel.

Szófordulattal élve, lóvá tettem a lábaim, hogy nem fog fájni, de igen is fog. Az első állás mindig kicsit nehezebb, az ember lába még nem akar dolgozni, vagy nem úgy.

Először csipíőnyitás, és belső combizmok, majd egyre jobban széttertült az érzet minden izomra, comb, vádli, fenék.

Valahogy a második gyakorlat se ment olyan jól. Szintén csípő, és belső combizmok.

Ebben a buta időben a gyakorlás is butává válik.

Indul a komplexum.

Túl a komplexumon, ami szerintem egész jól ment. A harmadik körben már tök simán, folyékonyan mentek a körök, csak talán súlyáthelyezéskor, bal lábbal elől volt egy kicsit rosszabb. Leginkább a csípő nyílt, valamint a combok.

Gyakorlat alatt jól leizzadtam, valamint kiszáradt a szám, ha ez jelent valamit, vagy ha nem.

Nap közben arra is rájöttem, hogy eléggé húzódik a lábam akkor is, ha csak hajolgatok a lábfejemhez, nem kell még az orromhoz nyújtani a lábfejet. Ez már tényleg inkvizicíó.

Még egy kicst felteszem falra a lábam, és hajolgatok rá, aztán megyek röfögni.

A kép a yang stílusú tai chi chuan facebookos oldaláról van

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.