A fa kecske évének eljövetelével elkezdődött a negyedik száz napos kihívás is. Február 12 és május 22 között a kecske addig bögdös a szarvaival, amíg neki nem állsz gyakorolni. A fa elemű év elvileg úgy is jó a tanulásnak, most lehet, száz napig mindenképppen.
Az idei vállalásaim nagy része a tavalyi folytatása, hiszen ez egy vég nélküli folyamat. Éppen ezért sok új dolog nem fért bele, de úgy is változnak, bővülneka gyakorlatok. Szóval unatkozni nem fogok
Gyakorlatok nagy része belső munka, így külső hatása annyira nem lesz talán, de a dolgokhoz való hozzáállásomban lehet változás, amire igazából kíváncsi is vagyok, és cél is.
Nei gong mellett újra elkezdtem tanulni egy wudang pusztakezes formát. Száz nap végére tudni kell végig, és nem csak végig, hanem szépen is.
Ha a tanulásból ez még nem lenne elég, akkor edzéseken nekiálltunk tanulni a 108-as formát is, ami szintén kihívásokat rejt magában.
Egyelőre annyit tudok mondani, hogy mindenhol izomlázam van. Fák minden egyes testrészem, valamint kapott javaslatok alapján a teljes légzés könnyebben megy, utolsó fázis után még egy kis kilégzés, és utána kezdődhet elölről.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.