Tegnap nem akart valami jól menni a faállás. Nem tudom miért, de izegtem, mozogtam, fájt mindenem. Rövidebb időre kicsit lejjebb is engedtem a karom kb középső dan tien magasságig, mert a kezeim meg akartak halni. Érdekes módon nem a vállam, hanem inkább a felső karizmok, nem karizmatikusak. Viszont egy idő után automatikusan visszaemelkedtek, nem győztem csodálkozni, hogy most mi van. Aztán a harminckettedik perc környékén úgy éreztem, hogy itt az idő befejezni, de a kezeim máshogy gondolták, és nem akartak földre szállni, ahogy Júlia sem. Talán a nagy gömbőc tarotta fent őket, vagy valami egészen más, de még öt percig állásban maradtam. Ha másért nem is, ezért a pár percért érdemes volt.
Azt hiszem, hogy ma rendesen fel van adva a feladat a faállásnak. Éjfélt tájt a csillagok alatt.
Tegnap a teljes légzés érzésre egészen jól ment egészen ötös szorzóig, nem nagyon akartam megfulladni, ma már ezt annyira nem mondhatom el, de ma se volt rossz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.