Zenetábori élmények mellett tai chi ismereteket is szívtak magukba a gyerekek ma, szablya forma közben körbeálltak, és kérdezték mi ez, miért, és a többi. Az érdeklődést leginkább a harci eszköz vívta ki, de azért csináltunk felhő kezeket. A forma egész jól ment, bár jó…
Újra bizonyosságot nyert, hogy kint a szabadban jobb gyakorolni, mint a négy fal között, bár kicsit féltem attól, hogy az időjárás változása kedvezőtlen hatást fejt ki. Szerencsére ez nem történt meg, ismét szép időben tudtam locsolni a fámat. Előtte már nekiálltam…
Úgy érzem, ha botos légzés közben sikerül megfelelő nyomást gyakorolni az adott pontra, és vele párhuzamosan a környező területeken ellazítani, akkor megvalósulhat a terület körbeölelése. Viszont a megfelelő erősséget még be kell állítani, mert az első pár gyakorlat után…
Ma egy kicsit gondolkodtam, és úgy érzem, hogy az eleje nehezebb, és vége felé, annak ellenére, hogy többet kell gyakorolni, könnyebben megy. Valamint a megbeszélésen szóba került a veszteségtől való félelem, és úgy gondoltam, hogy rám nem annyira igaz, közben rájöttem, hogy…