Túl két adag lábemelésen, és egy nyújtáson, ami talán megint nem ütötte meg a világszínvonalat, de kellemesen érzem a lábaim. Lassan megyek ki a szabadba formázni egyet, de most nem az erdőbe, mert megint találkozok az erdő…
Lassan mondhatom, hogy szokássá válik, hogy a személyre szabott mosolygó napsütés után megyek el jógázni. A fenti mondatból leszűrhető, hogy a mai nyújtásom ismét dinamikus jóga jegyében telt el, ami, szerintem, visszavezethető egészen a spanyol inkvizícióig. Röpke…
Mai napra a páros gyakorlat az illendő szó. Igazából nem gondoltam rá, de megvalósúlt. Ketten már tömeg voltunk, így nyugodtan csináltunk magunkból 'hülyét' az erdőben, a bemelegítő séta után, mikor is már lassan besötétedett. Ezután egy teljes edzés…
Túl a nap legszebb részén, igen-igen, a nyújtáson. Amilyen kedvem volt tegnap, annál inkább van ma, talán a kedves komment segített. Úgy érzem, hogy jobban ment, meg mélyebbre, bár lehet, hogy az állás sínylette meg a dolgot, meg a lábam, azért egy kis fejlődést érzek, az a baj,…
Hideg van, és nincs kevem gyakorolni, amúgy is elcseszett egy nap. Csak pozitívan. Mintha valahonnan ismerős lenne.Úgy érzem, hogy a lábaim inkább egyben vannak, minthogy nyűlni akarnának, bár bizonyos irányokba egész jónak tűnik, másfelé viszont nem annyira akarja, és ugye, ezek a…
Mai vállalások nagy részét ismét a csoportos edzésen viszem véghez, de ma talán az erő velem lesz. Ha a sötét oldalra is kell állnom. A múlt heti edzést nézve lehet, hogy szükség is van rá A mai edzés kellemesen fárasztó volt, mégse túl terhetlő, de hogy az örök…
Ha jól számolom, akkor ma vagyunk félúton, és az este is eljött, sőt már a körőlményekre se foghatom, hogy miért nem csinálom a gyakorlatokat, ezért. Két haskezelő gyakorlatot megcsináltam, reggel és délután. Mondhatnám, hogy…