Vegyél magadhoz egy törölközőt ... mondhatnám azt is, hogy: Elérkezett végre ma is a nyújtás ideje, tegnapi dinamikus óra óta a lapockáim fura módon viselkednek. Két adag lábemelésen már túl, még egyet a nyújtás után is bevállalok, és a végére még egy kis forma is.
Mára eső nyújtás vállalásom dinamikus jóga jegyében követtem el, ami egész kellemes volt, így utólag. Mivel a karjaim nem nagyon voltak nagyobb igénybevételnek kitéve az utóbbi időben, ezért elég megnehezítette az élvezetet, hogy sokszor kellett karon támaszkodni. Gondoltam…
A nap égető kérdése, hogy a nyújtást mikor és hol fogom tudni véghez vinni. Ha nem lennék a halogatás mestere, akkor lehet, hogy nem lenne olyan nagy kérdés, de így. A másik kérdésss pedig, holnap reggel hogy fogok felkelni az éjszaka után?Az égen járó még mindig mosollyal…
Olyan szépen mosolyog a napocska, hogy azon gondolkodom át kéna gyakorlások időpotját napsütéses órákra, bár a ma esti/délutáni nem egészen ezt az elgondolást követi, de legalább csoportos. Mindjárt ki is megyek, és lenyomok egy formát.Nem sikerült eljutnom a közösségi…
Szép napsütötte mosolygós reggelre ébredtem, szinte hivogat, hogy járjak el egy negyvennyolcas táncot. Ha azt nem is, de a lábemelést megcsináltal reggel, bár a lustaságommal most egy kicsit kellett küzdeni. Többet kéne végeznem a csillagvarázslatokat is, hogy az energiakészletem…
Mai adag nagy része megint edzés keretein belülre van tervezve. Ma egész kellemes állapotban vannak a lábaim, nem érzem, hogy olyan nagyon fájnának, vagy kicsit, najó. Biztos megijedtek a beígért kimasszírozástól, vagy én.Égnek hála…