Huszonegyedik nap
Címkék: víz kihívás tai napos nyújtás száz chi zhang sanfeng srákány
2012.02.12. 11:38
Újra a kínpadon. Reggeli lábemelésen túl, úgy érzem, hogy most megint itt az ideje egy sorozatnak. Reggel a huszadik emelés környékén kezdtem el érezni a gyakorlat hatását Ő pedig egy víz sárkány, mondjuk nem a mienk.…
Elértünk a kihívás egyötödéhez. Reggel, ha ezt az időpontot (4:30) lehet reggelnek nevezni, kidobott az ágy, és akkor gondoltam már, hogy jöhet a reggeli hasizomgyakorlat Ennek a gyakorlatnak a hozzákezdéséhez nem is kell olyan nagy lelkierő, rábesélés, szinte megy magától.…
Sok újat nem tudok mondani, amiben szerepet játszik a gyakorlatok ismétlődő mivoljta. A reggeli lábemelésen ismét túl, ma nem kellett olyan korán kelnem, így nyolc körül végeztem el a gyakorlatot. Kellemes izomláz.A képnek sok köze nincs a gyakorláshoz, csak szép.Tetszik Biztos,…
Túl az esti étkezésen, amit most csoportosan elkövetett kínai menü bevitele jelentett, a keleti pályaudvar mellett elhelyezkedő étteremben.Az időpont téves ismerete, és navigációs képességeim segítsgével egy kicsit késtem, így az előételből már nem igazán sok jutott nekem,…
Az elvégzett lábemelést igazából nem is tudom, hogy hova soroljam, tegnap esti, vagy ma reggeli? Viszont elég nehézkes volt a vége. Pont azon gondolkodtam, hogy a többi gyakorlatot hogy tudom majd végrehajtani, hiszen este kínai vacsora lesz a csoporttal. Reggel, most már tényleg…
Tegnap este a lábemelések számát felemeltem harmincötről, negyvenre, értelemszerűen ma is, és a továbbiakban is ez a mennyiség lesz az iránymutató. Aztán ki tudja, hogy a végén hol áll meg, igazából érdekes lesz. A déli napsütésben csináltam egy formát, a tegnapi…
Mostanában megint a hasamban érzem a kellemes kis izomlázat, de még mindig nem látom azt, hogy a térofogatában változás állt volna elő. Bár belegondolni se merek, hogy a hétvégén miket, és mennyit ettem. Mai napi kihívásokat az edzésen szerettem volna teljesíteni, ami úgy, hogy…