Elérkezett a mai gyakorlat ideje is, sőt már túl is haladt rajta, de ez nem jelent akadályt, remélem gondot sem. Amit a gyakorlatról most hiretelen el tudok mondani az az, hogy negyvenötperc után olyan érzésem volt, mintha nem is régen kezdtem volna el. Valamint az előző napi…
Egy gyors élménybeszámoló. Ma esti faállás közben a tenyerem elkezdett bizseregni, aztán szép lassan az ujjaim is, a végén pedig egészen könyökig belebújtam az érzésbe. Jó volt. Amikor túl tudok lépni az érzésen, hogy jaj de nagyon fáj, és továbbra is az állásban…
Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy este kimenjek a szokásos helyemre, és ott álldogáljak negyven percen át. Ennek ellenére egy teljesen jól sikerült gyakorlat lett, az idő szinte erlepült magától. Amikor éppen nem figyeltem a energia gombócra, akkor is éreztem, hogy belégzés közben…
Ez a bejegyzés szintén nem a gyakorlás mikéntje miatt született meg, hanem eredményét igyekszik bemutatni, vagy valami hasonlót. Többen a száz napos kihívást végző társaim közül többen is hasizomgyakorlatot vállaltak, és egyik nap ráálltak egymás hasára, hogy mennyire…
A faállás egyes pillanatai elvezettek a béke szigetére, mintha kikapcsoltam volna, minden szép és nyugodt volt, amíg a figyelem tartott, aztán elkezdett fájni vagy a lábam, vagy valami más egyéb testrészem. Sikerült elérnem a negyven percet, most már azon munkálkodom, hogy…
Teljes légzés közben úgy érzem, hogy szépen lassan melegszem fel, illetve a gyakorlat végén átizzadt ruházatot konstatálok. A gyakorlat váltakozó sikerélménnyel folyik, első két-három kör simán lemegy, de utána van olyan, hogy kilégzés előtt nem tudom leengedni a levegőt a…
Tegnap tudatosult bennem, hogy az éppen aktuális faállásom nem volt egészen jónak monható, a vállaim nagyon előre estek, amit igyekeztem korrigálni, és hagyni, hogy inkább a lapockáim nyíljanak ki. Mindezek mellett kezd a vállamaban kialakulni egy masszív izomláz, vagy csak az…
Kötelező szably formát letudtam kiscsoportos foglalkozás gyanánt. Úgy általánosságban véve megy a forma, bár a forgásokkal továbbra is vannak fennálló összetűzéseim, valamint a forma lezárásánál az utolsó pár lépést még jó lenne pontosítani, szerdán úgy is edzés,…
Tegnap nem akart valami jól menni a faállás. Nem tudom miért, de izegtem, mozogtam, fájt mindenem. Rövidebb időre kicsit lejjebb is engedtem a karom kb középső dan tien magasságig, mert a kezeim meg akartak halni. Érdekes módon nem a vállam, hanem inkább a felső karizmok, nem…
Jelenleg egyértelműen a faállás az, aminek elvégzéséhez, illetve a nekikezdéshez a legnagyobb lelkierő szükségeltetik. A magyarázat nem is olyan nehéz, hiszen ez az a gyakorlat, ami a legtöbb időt veszi igénybe, és nem is keveset. Bár azt kell mondanom, hogy a nei gong is kezd…
Harminchatodik nap
Címkék: légzőgyakorlat szablya forma tai chi kihívás nei gong faállás
2014.03.10. 23:50
Mai faállás valami nagyon jól sikerült, igaz, hogy most már kint álldogállok a szabad ég és a csillagok alatt, ami lehet, hogy egy kis plusz lökést ad. Az első tizenhárom perc nagyon gyorsan elszaladt, a fennmaradó résszel se volt porbléma, nem vánszorgott azidő, igaz, hogy még…
Mai kis bejegyzés nem is annyira a gyakorlatvégzésről fog szólni, inkább néhány gondolatról, illetve tapasztalatról. Faállás közben néha-néha érzem, hogy ugyan fárad a karom, és jajdejóérzés lenne kicsit leengedni, de valahogy mégis benne van a kezsztyúben, vagy…
Ha eddig úgy éreztem, hogy az idei vállalások nem sok hozzáadott izomláz értékkel bírnak, akkor bizony csúnyán tévedtem. Eltekintve a légzőgyakorlatok okozta különböző izomlázhoz nagyon hasonlóan funkcionáló érzésétől, most így, nagyjából huszonötperc faállás után…