Huszonkettedik nap

2014.02.25. 14:57

Keddi edzés és újévi megbeszélés után szablyával felszabdaltuk a levegőt a vállalt kihívás elvégzése érdekében.

A kedves lakók, szomszédok legnagyobb örömére.

Tizennyolcadik nap

Címkék: nei gong teljes légzés

2014.02.20. 09:03

Miután végre rájöttem a szórzótábla lényegére, a teljes légzés is új értelmet nyert. Az edzésen öt másodperces belégzés mellett haladva indultunk el, és abból számoltuk ki a többi lépést is, így gondoltam ezzel kezdek el gyakorolni,

A tíz másodperces belégzéssel még nincs is gondom, de a húsz másodperces kilégzés, majd utána következő szünet közben egészen úgy éreztem magam, mint aki meg akar fulladni. Mivel ezt az érzést nem a helyes gyakolratvégzés mellékhatásaként értékelek lementem három másodpercre, ami egy fokkal jobb.

Viszont a légzés mellékhatása az, hogy már a mellizmaimban is érzek valamiféle izomlázat, nem csak a hasamban.

 

Tizenhatodik nap

Címkék: tai chi nei gong faállás

2014.02.18. 15:50

tree_hug_tiger.jpgNem kell megijedni, nem a képen látható tigris stílusú faállást gyakorlom, hanem amit edzésen is gyakoroltunk, bár felügyelet nélkül lehet, hogy valahogy így néz ki.

Nagyjából 7:45-kor kezdett el fájni a jobb vádlim, majd egy idő után eltúnt az érzés, hogy nem sokkal később újra meg tudjon jelenni.

Emellett a vállaim is fájni kezdtek, amikor elkezdtem rájuk koncentrálni, akkor eltűnt a lábfájás.

Úgy érzem kicsit jobban ráérezem a teljes légzés miben létére. Mondom ezt annak ellenére, hogy a gyakorlat egy részét rosszul csináltam, mert kilégzéskor nem a szájon, hanem az orron át küldtem ki a levegőt.

Tizenötödik nap

Címkék: szablya tai chi nei gong faállás

2014.02.17. 16:01

Nei Gong gyakorlása közben új részhez értem, ahol a megszokott teknősbéka és hasi légzés mellé bekerül a teljes légzés is. Egyelőre úgy érzem, hogy ez a gyakorlat tartogat kizívásokat, még a szorzótáblát is be kell vágnom, hogy rendesen tudjam végezni.

Faállás közben meg szépen lassan fújódik fel a lufi a lábaknál is. Ma mondjuk a vállaim elég kellemetlenél érezték magukat.

Lassan indulok a kis csoportos gyakorlásra, ahol a szablya formát nézzük átt, ahogy Christopher Lambert mondána: "Csak egy maradhat".

Néha nei gong gyakorása közben, mikor a hasi légzést csinálom, olyan érzésem van, mintha a szívverésem intenzívebben érezném, mint ahogy az előtte megszokott volt.

Valamint még mindig izomlázat generál a hasban.

A következő kép ugyan nem a hasbehúzós nauli technikát takarja, pedig szerintem elég hasonló, hanem egy taoista meditációt.

Ami valójában egy nei gong gyakorlat, szóval nem is jártam olyan messze az igazságtól.

Faállás közben a vádlim szeretne minden áron begörcsölni, nem annyira szeretném, de kicsit önálló életet él. Viszont a vállaim egész jól bírták, eddig a negyedik, ötödik perc táján elkezdtek fárni, most nem érzékeltem hasonlót, csak a hetedik perc közelében..

A gyakorlat maga kicsit több, mint nyolc perc volt, este szablyázás előtt még egy kicsit növesztem a gyökereim.

Tizedik nap

2014.02.12. 11:25

Legalább is remélem, hogy a tizedik nap.

Ma este szablya forma előtt, ahogy Viking is mondta, csináltam egy kis faállást rávezetőként. A viszonylag hideg, valamaint a hűvös szél ellenére mégis úgy éreztem állás közben, hogy lassan melegem lesz, és a szél nem tud áthatolni rajtam.

Észrevettem, hogy faállás közben az egyik rossz testtartásom az, hogy az állam mindig kitolom, hiába is húztam be, valamiért mindig előre megy. Szóval erre jobban oda kell figyelni.

A szablya forma, szerintem, egész jól ment, bár a fordulások/pörgések lehetnének szebbek, hosszabbak, de egyelőre elégedett vagyok. Pár technikát meg nem ártana kicsit pontosítani, de ha minden igaz hétfőn lesz egy közös gyakorlás a csoporttal.

A nei gong heti adagját kicsit több, mint tíz perc alatt végeztem el. ami lehetne kicsit hosszabb is, szóval növelni kell a ki és belégzés hosszát egy kicsit, anélkül, hogy a tüdőbe menne a levegő.

Ötödik-hatodik nap

2014.02.08. 07:08

Sajnos az ötödik nap kb úgy egészben kiesett, ahogy volt. Egész napom az ágy és a wc között tölöttem el, így gyakorlásra nem igen volt lelkierőm.

Viszont belegondolva a dolgokba, mintha minden év hasonló szakában felütötte volna  a rosszullét magát, ami annyira szintén nem meglepő, mert influenza járvány van, bár simán gyomorrontásra gondoltam.

A tegnapi rosszullét után ma is inkább csak könnyedebben vett gyakorláson estem túl. A lélegzésnél a hasbehúzás nem volt olyan mély, nehogy megint a wc-n kössek ki. Instrukciók szerint inkább a lazításra igyekeztem koncentrálni.

Valamint abszolváltam egy tíz perces faállást, ahol néha-néha mintha éreztem volna  a labdát a lábaknál is.

Szablya forma nem igazán ment, mert a legkisebb fordulásnál elkezdett fájni a fejem, valamint szédültem is, ami egészen biztosan nem volt jó hatással a gyakorlásra.

Negyedik nap

Címkék: tai chi nei gong faállás

2014.02.06. 07:06

Már tegnap is meg voltam róla győződve, hogy teknősbékát kell lélegeznem, de szerencsére megnéztem az instrukciókat, és kiderült, hogy hasi légzés van ülve, ami a mai napra is érvényes.

Milyen jó, hogy megnéztem, ennek ellenére kevesebb ismétléssel csináltam meg, amire ma jöttem rá. Basszus! Nem tudok számolni, ma pár darabbal többet végeztem. Az előírt gyakorlat 36 lenne, de ma sikerült ezt 38-ra feltornászni közel hét perc alatt.

Az is kiderült, hogy nem baj, ha a vádlim húzódik, akkor lenne probléma, ha valamelyik izületem fájna,

Telefonhívással megszakított faállás hat perce. Jó hír, hogy a vállaim most nem kezdtek el zsibbadni öt perc körül, se a hatodiknál, viszont a hátam egy kicsit fájt, de ennek orvoslására tegnap kaptunk instrukciókat, szóval elégedett vagyok, csak annyiben nem, hogy félbe kellett hagynom a gyakorlatot.

Túl a szablya formán, és a fennmaradt gyakorlatokon. A szablya forma gyakorlása elég izgalmasra sikeredett, hiszen este, már a sötétben álltam neki, ami egyensúly szempontjából nem biztos, hogy a legjobb hatással van, de most van kihívás, mikor máskor csináljam?

Második nap

Címkék: légzőgyakorlat faállás

2014.02.04. 12:06

Reggel a szokás jogán megcsináltam a légzőgyakorlatokat, valamint a hasbehúzást. A mellkasomba talán már nem jut annyi levegő, de néha még most is úgy érzem, hogy emelkedik, valamint a ki-belégzés időhosszát szépen növelni kéne.

Továbbra is azt érzem, hogy a lélegzéstől izomláz van a hasamban.

Egyelőre úgy érzem, hogy az idei kihívás egyik nagy nyertese a faállás lesz, időtartamában, és gyakorlásában. Ma sikerült egy tizenegy perces gyakorlatot abszolválni, szépen emelem a percek számát.

Ma a karom akarta feladni a gyakorlat megvalósítását, a vállam fájt, de leginkább a felkar. Néha úgy éreztem, hogy sikerült megbeszélni, hogy nem is fáj, és akkor valamiféle egységet felépített, de aztán újra nekiállt panaszkodni.

A vállamnak jól esne egy kis masszírózás, vagy valami lazítás.

Szablya forma jobb volt, mint tegnap, de a két kígyó után rész, amikor lépünk egyet-kettőt, ugrunk egyet, mindezt kétszer, na ez a rész eléggé egyedi elgondolásúra szokott sikerülni.

Első nap

Címkék: száz napos kihívás nei gong faállás

2014.02.03. 09:20

Akár azt is mondhatnám, hogy a háromszázegyedik. Újra elérkezett a száz napos kihívás, napi szinten a vállalt feladatok elvégzése.

Elgondolásom szerint az első gyakorlat, amit elvégzek a nei gong lesz. Rögtön ébredés után jönnek a légzőgyakorlatok.

Első hét gyakorlata nem vesz túl sok időt igénybe, inkább csak rávezetés a helyes légzéstechnikára.

Nei gong után következik a hasbehúzós gyakorlat. Az a baj, hogy hiába húzom be a hasam, gyakorlat után mindig visszajön.

Terveim szerint a bemelegítés/nyújtás kombinációt a szablya forma előtt fogom megcsinálni, amit délutánra tervezek be.

Első faállásom nagyjából tíz perc volt. Gyakorlás során igazából a vádlim húzódik egy kicsit, valamint a vállaim is érzem azért. Mindezek mellett pedig a tenyereim is izzanak.

Álltam még tíz percet fát ölelgetve, ebben a gyakorlatban már a combom is éreztette jelenlétét. A vállam kb hatodik perc környékén kezdett el zsibbadni, fájni.

A vállalt 45 perc nem lesz egy olyan könnyű gyalog-galopp így első érzésre.

A szablya formán, és bemelegítésen túl vár a pihenés. Nem életem formája volt, így egyedül azért egész más, mint csoportosan végezve, ott csak van kiről nézni, ha éppen kimarad egy mozdulat. Elég sok lyukat találtam, amire kicsit rá kell feküdni. A vége valamennyire természetes, mert még nem olyan sokszor csináltam meg.

Kialakult a hivatalos program a harmadik száz napos kihívásra vonatkozólag.

A szabadon válaszott gyakrolatok mellé, új viking szokásjog alapján, bekerült néhány kötelező darab is:

  • bemelegítés
  • hasbehúzó gyakorlat, ami a nauli gyakorlat előfutára

Cicis lányvideó, mert a statiszikák szerint a cicis lányokat többen nézik meg, mint a kukis fiúkat.

Az önként vállalt gyakorlatok pedig a következő elemekből állnak össze:

  • szablya forma megtanulása, pontosítása, felismerhető legyen
  • nei gong - belső légzőgyakorlatok
  • faállás

A gyakorlatoknak a célja az, hogy a tai chi mélyebb rétegeit is megismerjem. Az egyes formagyakorlatok önmagukban is hatásosak, de a mozdulatokon túl ott van valami.

Héten volt az utolsó edzés, januárig már csak saját szorgalmamban bízhatok, ha szeretnék még gyakorolni idén.

Edzések során rámentünk a minőségi tanulásra a mennyiség helyett, és különböző képességek fejlesztésébe, elmélyítésébe tettünk kísérletet. Rossz szóviccel élve hullámos sikerrel jártunk, már aki érti.

Emellett az év végi nagy hajrában befejeztük a szablya forma tanulását is. Nem azt mondom, hogy egyedül végig tudnám csinálni elejétől a végéig, mert az utolsó részek még valamennyire hiányosak, de pontosan illeszkednek az eljövendő kihívásaim közé. 

Talán nem véletlenül, már tudtam, hogy ez lesz, és ezért válaszottam célnak.

Szablya formát is megtanultak közé számolva már három formát tanultam meg. A kezdeti 48-ast, majd a wudangos lándzsa formát, és most a szablya forma végére is elértem.

Következő évben a nagy kard és a páros forma tanulása kezdődhet, igaz, hogy kis kardformát nagyjából annyira tudom, ismerem, mint a 108-ast. Többieket nézve, utánozva úgy-ahogy megvan.

Taiji Zen

Címkék: jet li tai chi taiji zen

2013.12.09. 19:40

Modern világ, felgyorsult élet és a stressz. Mit tehetünk ellene?

Jet Li ajánlását követve elkezdhetünk tai chit gyakorolni, visszatérni a gyökerekhez. és azzal foglalkozni, ami igazán fontos

do_it.jpgTegnapi edzésen szóba került, hogy a tai chi formagyakorlatok elemei, külön, egyenként is megállják a helyüket, csak azért lettek formába öntve, hogy a tanulás folyamat könnyebb legyen mind a két fél részére.

Ennek tudatában az egész formát elemeire lehet bontani, és egy új, saját mozdulatsort létrehozni. Szerintem ez tök jól, mókásan hangzik. 

Azonban a kezdeti lelkesedés után rájön az ember fia, meg a borja is, hogy nem is olyan egyszerű a feladat. Elsőként nem árt, ha tudjuk, hogy az egyes technikák hol kezdődnek, és mikor érnek véget. Sarkított példa kedvéért ne legyen olyan, hogy a vadló hátának veregetése közben a kígyó a földre lapul.

Szintén nem árt belekalkulálni a formánkba, hogy legyenek benne fordulások, nehogy úgy járjunk, hogy a formát Pesten kezdjük el, de a végére Szegedre érünk. Időnként érdemes megfordulni, irányt váltani.

Utolsó gondolatként pedig az egyik legnagyobb kihívás, hogy az eddig tanult formákban az egyes technikák között adott volt az átkötés, de saját forma esetén valahogy meg kell oldani.

Lassan a nyakunkon van már a szilveszter, az új év. Rutinos száz naposok már tudják, hogy ez mit is jelent, hiszen a kínai újév beköszöntével elkezdődik a harmadik éved. Újra neki lehet állni a napi gyakorlásnak.

Már most, így előre gondolkodom, hogy milyen gyakorlatokat lenne érdemes választani. Előzetes felmérések szerint a következőkre gondolok:

  • szablya forma gyakorlása, és megtanulni végig
  • egy kis hasizmozás, lehet benne magam jól szadizni
  • valamint napi mondjuk tíz perc faállás

Faállást jól lehet gyakorolni reggel/este buszra várva a megállóban. Arra azért ügyelni kell, hogy amikor jön a busz szálljuk fel rá, és ne az állásba lazulva szívjuk magunkba a földi és égi chit.

Nyújtás most nem vállalok be, a szablya forma kígyói között úgy is könnyes szemmel fogok gondolni rá.

Hasizom gyakorlat pedig vikingek által preferált láb a levegőben, a hátat pedig  nem tesszük le, hanem tartjuk, és onnan megyünk szépen vissza típus lesz. Nem mennyiségi kikötéssel a végén, hanem csak napi szinten x darab, ahol az x érték hetenként nőni fog.

Viszont a komplexumon elgondolkozom.

Gyakorló hétvége

Címkék: tai chi nap

2013.11.03. 12:44


Ismét lesz Tai Chi gyakorló nap, minden szintnek november 9-én szombaton, 10.00-13.00 óráig!

Kiknek szól?
Teljesen kezdőknek, kezdőknek, haladóknak, és mindazoknak, akik a Yang stilusú Tai Chi Chuan formáit szeretnék gyakorolni, pontosítani.

Mit fogunk gyakorolni?
Minden részlet a megjelent résztvevőktől és az ő igényeiktől függ .
Az alapgyakorlatokat és a 48, 108, szablya, kard, lándzsa formákat. Kezdőtől a haladó szintig.

Mit kell hozni?
Eszközös formához eszközöket kell hozni, egyéb esetben a pusztakezes formák gyakorlására van lehetőség.

Részvétel, szabadtér esetén: 3.000- Ft.

Hol?
Nem túl hideg idő esetén, a Városligetben szabadtéren, térkép: http://goo.gl/maps/PNHlw A térképen a kék pöttyöt kell keresni. Egyéb esetben a naptárban és/vagy e-mailban elküldöm a változást!

Pontos helyszín:
A Városligetben, az Olof Palme ház mögött, közvetlenül a Berlini Fal emlékművénél (vasbeton fal egyik oldala), A Petőfi Csarnok és a Közlekedési- Park, Múzeum közelében, az Olof Palme sétány, a Zichy Mihály út és a Lev Tolsztoj sétány által határolt területen, a kék jelölővel jelzett helyen. Lev Tolsztoj mellszobra mellett állva, vele egy irányba nézve meglátjátok a pontos helyet.

Tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető a 7 busz Hungária körúti megállójától, azokkal a trolikkal (72, 74), melyek érintik vagy keresztülmennek (70) a Városligeten. A helyszín kipróbált, "biztosan árnyékos, tuti hűvösebb van, mint máshol és mindig lágy szellő lengedez és a panoráma is önmagáért beszél!" Van víz, wc és söröző is! Közel a Kertem és a Petőfi-kert is.

Öltözet:
Az időjárásnak megfelelően. Sapka, sál, kesztyű, vastag pulcsi, szél/esődzseki, innivaló, nem baj ha meleg.

Amikor a hét csillag bevilágít a kilenc palita ablakain.

Múlt hétvégén - 09-21/22 - Dan Docherty irányításával Wudang tai chi szemináriumon vettem részt, több sorstársammal együtt.

szeminarium.jpg

A  pusztakezes és fegyveres formákból ismert technikák gyakorlati alkalmazását néztük át, valamint tolókezeket gyakoroltuk. Technikák nagy része a hét csillag illetve kilenc palota lépésekre épült.

Remélhetőleg jővőre menni fog a páros gyakorlat, ami belépő volt az alkalmazások tanulásához.

Kiderült az is, annak ellenére, hogy más stílust gyakoroltunk az alkalmazott technikák között voltak ismerősek is, ha másképp is tanultuk kicsit..

Vissza a gyökerekhez

Címkék: föld energia tai chi

2013.09.24. 20:29

Tai Chi egyik alapvetése, hogy az egészség az erős lábaknál kezdődik.

Ugyan a fejtetőnél vagy fellógatva, de azért a lábad tart meg.

Azért, hogy ezt ne feledjük az edzéseken a gyakorlás, a forma végzésének módja a hosszú, mély állásolra épül.

Vagy legalább is erre kéne.

Sokkal fontosabb most ez a szempont annál, hogy kezek merre és hogy járnak.

A figyelem legyen a lábakban, hozzuk fel a földből a chit. A földből csak akkor fog felbukkanni, ha megdolgozunk, lemegyünk érte. Buta hasonlattal élve, mintha a vízból kinyomnák testünkek megfelelő adagot.

'The root of the chin should be in the feet.
It flows upward following the legs.
Directed by the waist,
Chin is presented through the fingers.
'

Gyakorlás közbeni mély állás meghálálja magát, csak győzzük kivárni.

Igazából ide sorolom a lovaglóállást is, amiről viszont állíthatom, hogy tényleg sokat adott, nem csak izomlázat.

Gyakorlás a szabadban

Címkék: tai chi faállás

2013.09.01. 12:27

Tegnap a nyár utolsó leheletét kihasználva elmentem az erdőbe egy kis faállásra. Ott legalább autentikus a környezet, egészen más érzést tud adni.

Nem végeztem sokáig a gyakorlatot, nem eresztettem gyökeret, csak pár percig váltam az erdő részévé.

Valamint csináltam néhány qi gong gyakorlatot a köröt egyesítéséből, már amennyire emlékszem rájuk. Szeretem őket, szóvak jobban el kéne mélyülni benne.

Este viszont megint úrrá lett rajtam a gyakorolhatnék vágy, lehet, hogy a megevett sok süti okozta lelkiismeretfurdalás.

Először csak sétáltam egyet a házak között, és közben a megszokott focipálya gyakorlótér helyett találtam egy szép nagy füves területet, ahol meg tudtam csinálni a formát.

Valahol a közelben házibuli is volt, így zenei aláfestés is volt hozzá.

Kesztyű érzés

Címkék: tai chi

2013.08.23. 09:27

Heti edzésen chi-vel fújtuk fel a kezünket, hogy elérjük a kesztyű érzést, ami segít a kéz kan gyakorlásában.

Kezdetben vala a faállás egy kis ráhangolódás gyanánt, majd a labdát kicsit megforgattuk, ahogy a 'nyuszi' is a képen

A formát csinálva tényleg olyan érzésem volt, mintha valami más közegben, víz, lennék, annak ellenére, hogy a kanok a 108-as formában jelennek meg inkább, és csak másolás útján tudom 'megcsinálni'.

Emellett figyelni kellett a kéztartásra is, a forma egyes részeit más-más módon végeztük.

A gyakorlatnak valami olyasmi lett volna a lényege, hogy a kézbe kiküldött energiát visszahozzuk az alsó dan tien-be, amihez nem jó, ha meg van feszülve a kéz, mert kifelé húzza, és nem beengedi.

Szeminárium Dan Docherty-vel

Wudang Tai Chi Chuan szeminárium_2013_flyer_hun.jpg

Rúgás

Címkék: rúgás tai chi pompom meséi

2013.08.06. 13:44

Tai Chi gyakorlás közben evidencia, hogy a fej magassága nem változik, eltekinve mondjuk a kígyótól, és a csipő sem emelkedik fel. Se lépésnél, se rúgásnál.

Sőt útóbbi esetben egy kicsit süllyedünk is, beleülünk az állásba, billentyük a csípőt, hogy elérjék a kívánt hatást, majd Órarugógerincű Felpattanóként végezzük el a rúgást.

Kezdem úgy érezni, hogy a tinnyei edzés hétvégén se véletlenül gyakoroltuk, bár akkor más célt szolgálva.

Viszont az utolsó edzések egyikén már elhangzott, és úgy látszik félig-meddig utat is talált.

Mostanában elég gyakran szokott fájni a derekam ülés közben, ami nem mondható igazán kellmes dolognak. Kicsit megvizsgálva a dolgot rájöttem arra, hogy nem az a csoda, hogy fáj, hanem az lenne, ha nem fájna. Amilyen pozicíókat fel tudok venni ülés közben, kitekerve, hajlítva, folyamatosan terhelem. Az ember szörnyű dolgokat tud művelni a testével a 'kényelem' miatt.

Viszont, ha kiegyenesítjük a fejtető és a gát közötti huzalt, akkor a fájdalom rögtön csillapodik, valamint az energiapályák is szabadabb utat kapnak. Nem azt modnom, hogy nem furcsa érzés az elején egy kicsit.

Mások akár meg is jegyezhetik, hogy karóba húztak minket, úgy ülünk, és valójában igazuk is lesz, csak nem egy külső eszközről van szó, ami segít a helyes testtartásban.

Kezdem megérteni, hogy pl. légzőgyakorlatok esetén miért a szék szélére ültünk.


A képek erről az oldalról származnak

Hosszú élet

Címkék: hosszú élet dr maoshing ni

2013.07.29. 09:33

'1985-ben, mialatt posztgraduális tanulmányaimat folytat­tam Sanghajban, felfigyeltem arra, hogy hajnalonta idős embe­rek csapatostul vonulnak a közeli parkokba, energiafejlesztő módszereket (például taichi, qigong) gyakorolni. Sokukkal elbeszélgettem, némelyiküket meg is vizsgáltam. Nem egy kö­zülük százéves is elmúlt. Bámultam délceg tartásukat, eleven mozgásukat, éles elméjüket, életerejüket és általános egészsé­gi állapotukat. Ez a tapasztalat, gyerekkori gyógyulásom em­lékével együtt az egészséggel kapcsolatos megelőző szemlélet tanulmányozására inspirált. Ezzel kezdtem az évszázados élet­kor és általában a hosszú élet tudományának idestova húsz­ éves kutatását.'

Dr. Maoshing Ni

Ismét megrendezésre kerül

Wudang Tai Chi Chuan szeminárium
Dan Docherty-vel

2013. szeptember 21-22. Budapest

Kinek ajánljuk:
Mindenkinek, aki érdeklődik a Tai Chi Chuan kicsit harciasabb és alkalmazásokon alapuló változata iránt. Teljesen kezdőknek, újrakezdőknek, haladóknak. Időseknek és fiataloknak egyaránt!

Program:
- pusztakezes formák (lebontott, rövid, hosszú, haladó) és alkalmazásaik (tao chuan)
- fegyveres formák és alkalmazásaik (qiang - lándzsa, dao - szablya, jian - kard)
- lökő kezek (tui shou)
- önvédelem (san shou)
- belső gyakorlatok (12 yin és 12 yang nei kung)
- elmélet

süti beállítások módosítása