Kötelező szably formát letudtam kiscsoportos foglalkozás gyanánt. Úgy általánosságban véve megy a forma, bár a forgásokkal továbbra is vannak fennálló összetűzéseim, valamint a forma lezárásánál az utolsó pár lépést még jó lenne pontosítani, szerdán úgy is edzés,…
Tegnap nem akart valami jól menni a faállás. Nem tudom miért, de izegtem, mozogtam, fájt mindenem. Rövidebb időre kicsit lejjebb is engedtem a karom kb középső dan tien magasságig, mert a kezeim meg akartak halni. Érdekes módon nem a vállam, hanem inkább a felső karizmok, nem…
Jelenleg egyértelműen a faállás az, aminek elvégzéséhez, illetve a nekikezdéshez a legnagyobb lelkierő szükségeltetik. A magyarázat nem is olyan nehéz, hiszen ez az a gyakorlat, ami a legtöbb időt veszi igénybe, és nem is keveset. Bár azt kell mondanom, hogy a nei gong is kezd…
Harminchatodik nap
Címkék: légzőgyakorlat szablya forma tai chi kihívás nei gong faállás
2014.03.10. 23:50
Mai faállás valami nagyon jól sikerült, igaz, hogy most már kint álldogállok a szabad ég és a csillagok alatt, ami lehet, hogy egy kis plusz lökést ad. Az első tizenhárom perc nagyon gyorsan elszaladt, a fennmaradó résszel se volt porbléma, nem vánszorgott azidő, igaz, hogy még…
Mai kis bejegyzés nem is annyira a gyakorlatvégzésről fog szólni, inkább néhány gondolatról, illetve tapasztalatról. Faállás közben néha-néha érzem, hogy ugyan fárad a karom, és jajdejóérzés lenne kicsit leengedni, de valahogy mégis benne van a kezsztyúben, vagy…
Ha eddig úgy éreztem, hogy az idei vállalások nem sok hozzáadott izomláz értékkel bírnak, akkor bizony csúnyán tévedtem. Eltekintve a légzőgyakorlatok okozta különböző izomlázhoz nagyon hasonlóan funkcionáló érzésétől, most így, nagyjából huszonötperc faállás után…
Azt hiszem, hogy valahol elvesztem a napok számolásával, így jár az ember, ha nem ír minden egyes nap bejegyzést Elvileg a gyorsan excelben számolt napok alapján március kettő, vasárnap a huszonnyolcadik nap. Zombikat ugyan még nem látok, de elhiszem, hogy ott tartunk. Mai…
Az egyharmad megbeszélés alatt kiderült, hogy a légzőgyakorlatok egy részét nem teljesen az előírtaknak megfelelően végzem, mert belégzés közben levegő megy a tüdőbe is, holott hasi légzésnél a hasba kéne, illetve ha már nem fér be több, akkor oldalra, majd hátra is. Ma…
Nem kimondottan gyakorlással összefüggő bejegyzés, talán inkább hatásáról, eredményéről szól. Valamelyik nap észrevettem, hogy a hasamat már nem csak a megszokott módon tudom behúzni, alul, hanem fönt, nagybjából a bordák alatt is. Egész mást érzést nyújt a két…
Keddi edzés és újévi megbeszélés után szablyával felszabdaltuk a levegőt a vállalt kihívás elvégzése érdekében. A kedves lakók, szomszédok legnagyobb örömére.
Miután végre rájöttem a szórzótábla lényegére, a teljes légzés is új értelmet nyert. Az edzésen öt másodperces belégzés mellett haladva indultunk el, és abból számoltuk ki a többi lépést is, így gondoltam ezzel kezdek el gyakorolni, A tíz másodperces belégzéssel még…
Nem kell megijedni, nem a képen látható tigris stílusú faállást gyakorlom, hanem amit edzésen is gyakoroltunk, bár felügyelet nélkül lehet, hogy valahogy így néz ki. Nagyjából 7:45-kor kezdett el fájni a jobb vádlim, majd egy idő után eltúnt az érzés, hogy nem sokkal később…
Nei Gong gyakorlása közben új részhez értem, ahol a megszokott teknősbéka és hasi légzés mellé bekerül a teljes légzés is. Egyelőre úgy érzem, hogy ez a gyakorlat tartogat kizívásokat, még a szorzótáblát is be kell vágnom, hogy rendesen tudjam végezni. Faállás közben meg…
Néha nei gong gyakorása közben, mikor a hasi légzést csinálom, olyan érzésem van, mintha a szívverésem intenzívebben érezném, mint ahogy az előtte megszokott volt. Valamint még mindig izomlázat generál a hasban. A következő kép ugyan nem a hasbehúzós nauli technikát…
Legalább is remélem, hogy a tizedik nap. Ma este szablya forma előtt, ahogy Viking is mondta, csináltam egy kis faállást rávezetőként. A viszonylag hideg, valamaint a hűvös szél ellenére mégis úgy éreztem állás közben, hogy lassan melegem lesz, és a szél nem tud áthatolni…
Sajnos az ötödik nap kb úgy egészben kiesett, ahogy volt. Egész napom az ágy és a wc között tölöttem el, így gyakorlásra nem igen volt lelkierőm. Viszont belegondolva a dolgokba, mintha minden év hasonló szakában felütötte volna a rosszullét magát, ami annyira szintén…
Már tegnap is meg voltam róla győződve, hogy teknősbékát kell lélegeznem, de szerencsére megnéztem az instrukciókat, és kiderült, hogy hasi légzés van ülve, ami a mai napra is érvényes. Milyen jó, hogy megnéztem, ennek ellenére kevesebb ismétléssel csináltam meg, amire ma…
Reggel a szokás jogán megcsináltam a légzőgyakorlatokat, valamint a hasbehúzást. A mellkasomba talán már nem jut annyi levegő, de néha még most is úgy érzem, hogy emelkedik, valamint a ki-belégzés időhosszát szépen növelni kéne. Továbbra is azt érzem, hogy a lélegzéstől…
Akár azt is mondhatnám, hogy a háromszázegyedik. Újra elérkezett a száz napos kihívás, napi szinten a vállalt feladatok elvégzése. Elgondolásom szerint az első gyakorlat, amit elvégzek a nei gong lesz. Rögtön ébredés után jönnek a légzőgyakorlatok. Első hét gyakorlata nem…
Hivatalos program
Címkék: yoga tai chi száz napos kihívás szablya forma nei gong faállás nauli
2014.01.31. 15:21
Kialakult a hivatalos program a harmadik száz napos kihívásra vonatkozólag. A szabadon válaszott gyakrolatok mellé, új viking szokásjog alapján, bekerült néhány kötelező darab is: bemelegítés hasbehúzó gyakorlat, ami a nauli gyakorlat előfutára Cicis lányvideó, mert a…