Héten volt az utolsó edzés, januárig már csak saját szorgalmamban bízhatok, ha szeretnék még gyakorolni idén.
Edzések során rámentünk a minőségi tanulásra a mennyiség helyett, és különböző képességek fejlesztésébe, elmélyítésébe tettünk kísérletet. Rossz szóviccel…
Modern világ, felgyorsult élet és a stressz. Mit tehetünk ellene?
Jet Li ajánlását követve elkezdhetünk tai chit gyakorolni, visszatérni a gyökerekhez. és azzal foglalkozni, ami igazán fontos
Tegnapi edzésen szóba került, hogy a tai chi formagyakorlatok elemei, külön, egyenként is megállják a helyüket, csak azért lettek formába öntve, hogy a tanulás folyamat könnyebb legyen mind a két fél részére.
Ennek tudatában az egész formát elemeire lehet bontani, és egy új,…
Lassan a nyakunkon van már a szilveszter, az új év. Rutinos száz naposok már tudják, hogy ez mit is jelent, hiszen a kínai újév beköszöntével elkezdődik a harmadik éved. Újra neki lehet állni a napi gyakorlásnak.
Már most, így előre gondolkodom, hogy milyen gyakorlatokat lenne…
Ismét lesz Tai Chi gyakorló nap, minden szintnek november 9-én szombaton, 10.00-13.00 óráig! Kiknek szól? Teljesen kezdőknek, kezdőknek, haladóknak, és mindazoknak, akik a Yang stilusú Tai Chi Chuan formáit szeretnék gyakorolni, pontosítani. Mit fogunk gyakorolni? Minden részlet a…
Amikor a hét csillag bevilágít a kilenc palita ablakain.
Múlt hétvégén - 09-21/22 - Dan Docherty irányításával Wudang tai chi szemináriumon vettem részt, több sorstársammal együtt.
A pusztakezes és fegyveres formákból ismert technikák gyakorlati alkalmazását néztük…
Tai Chi egyik alapvetése, hogy az egészség az erős lábaknál kezdődik.
Ugyan a fejtetőnél vagy fellógatva, de azért a lábad tart meg.
Azért, hogy ezt ne feledjük az edzéseken a gyakorlás, a forma végzésének módja a hosszú, mély állásolra épül.
Vagy legalább is erre…
Tegnap a nyár utolsó leheletét kihasználva elmentem az erdőbe egy kis faállásra. Ott legalább autentikus a környezet, egészen más érzést tud adni.
Nem végeztem sokáig a gyakorlatot, nem eresztettem gyökeret, csak pár percig váltam az erdő részévé.
Valamint csináltam néhány…
Heti edzésen chi-vel fújtuk fel a kezünket, hogy elérjük a kesztyű érzést, ami segít a kéz kan gyakorlásában.
Kezdetben vala a faállás egy kis ráhangolódás gyanánt, majd a labdát kicsit megforgattuk, ahogy a 'nyuszi' is a képen
A formát csinálva tényleg olyan érzésem volt,…
Tai Chi gyakorlás közben evidencia, hogy a fej magassága nem változik, eltekinve mondjuk a kígyótól, és a csipő sem emelkedik fel. Se lépésnél, se rúgásnál.
Sőt útóbbi esetben egy kicsit süllyedünk is, beleülünk az állásba, billentyük a csípőt, hogy elérjék a kívánt…
Mostanában elég gyakran szokott fájni a derekam ülés közben, ami nem mondható igazán kellmes dolognak. Kicsit megvizsgálva a dolgot rájöttem arra, hogy nem az a csoda, hogy fáj, hanem az lenne, ha nem fájna. Amilyen pozicíókat fel tudok venni ülés közben, kitekerve, hajlítva,…
'1985-ben, mialatt posztgraduális tanulmányaimat folytattam Sanghajban, felfigyeltem arra, hogy hajnalonta idős emberek csapatostul vonulnak a közeli parkokba, energiafejlesztő módszereket (például taichi, qigong) gyakorolni. Sokukkal elbeszélgettem, némelyiküket meg is vizsgáltam.…
Ismét megrendezésre kerül
Wudang Tai Chi Chuan szeminárium Dan Docherty-vel 2013. szeptember 21-22. Budapest Kinek ajánljuk: Mindenkinek, aki érdeklődik a Tai Chi Chuan kicsit harciasabb és alkalmazásokon alapuló változata iránt. Teljesen kezdőknek, újrakezdőknek, haladóknak.…
Egy kis programajánló:
Immáron már a 8.-ik alkalommal a Fővám téri Vásárcsarnokban újra megrendezésre kerül a Japán Napok kulturális rendezvény, melyet Tanabata Ünnepség névre kereszteltünk.
Július 11.-ei kezdettel, programokban gazdag és látnivalókban bővelkedő Japán…
Telkibánya
Címkék: szablya tai chi chuan qi gong 48-as forma 108-as forma kis kard nagy kard
2013.07.01. 16:24
Véget ért az idei tai chi edzőtábor.
Az idő nem volt túl meleg, de hideg sem, szerintem a gyakorlásnak éppen megfelelő, kivéve mikor szakadt az eső.
Reggeli qi gong gyakorlatok során feltöltöttük magunkat, és csak úgy úsztunk a csiben, amikor éppen fel tudtam kelni, és…
A nyári tábor ideje elérkezik lassan, egészen pontosan a következő héten, így egy kis ráhangolódás gyanánt egy video
ami az áprilsi tai chi világnapon készült 108 formagyakorlat közben.
Amelyik formáról denevér módszerekkel vannak információim.
Hétvégén zárult le a száz napos kihívás, illetve szombaton volt a hivatalos ünneplés, és gyakorló nap.
Az edzés első felében negyvennyolcas formát végeztünk, majd nekiestünk a szablyának, ahol inkább pontosítottunk, majd pár új technikát vettünk, A talaj jellege miatt…
Tai chi gyakorlása közben jól ismert tény, hogy egy húron pendülünk, de az egy húr mindenek felett van még pár, amit jó észben tartani. Ha sikerül, akkor jobban fogjuk tudni, hogy mi mért, és mikor mozdul, valamint hova érkezik.
Miről is beszélek? Az összetartozó, együtt mozgó…
Az utolsó nap, utolsó erőfeszítések, és a visszakeintés.
Túl a századik nap lovaglóállásán. Felszabadító érzés is lehetne, de inkább ez is csak fáj.
Azért be kell vallani, hogy ez a nap lesz a végső, összefogni hát.
Vagy inkább comb.
Szóval a nap kicsit lazábbra…
Száz napos kihívás? Aludj rá egyet, és igen, alvás után már csak egy gyakorlatsor és vége.
Combjaim lazák, mintha betonkeverővel masszíroztam volna ki őket, szóval nagyon nem bánom, hogy már csak az utolsó lépépések vannak hátra.
A vállalt gyakorlatok nagy részét a…
Kilencvenötödik nap
Címkék: nyújtás lovaglóállás komplexum tai chi chuan száz napos kihívás
2013.05.16. 09:35
Hosszú, mély levegővétellel tarkítva megvan az első kör lovaglás, 3:33. Megint a hármas szám bűvöletében, illetve egy kicsit több is volt, mire sikerült kijönni az állásból eltelt még pár másodperc, szerettem volna leülni a székre, de nem tudtam odagurítani.
A gyakorlat…
Kilencvennegyedik nap
Címkék: nyújtás lovaglóállás komplexum tai chi chuan dao yoga
2013.05.15. 13:34
Ez a nap is úgy talált rám, hogy minden létező izmom fájt, anélkül, hogy csináltam volna valamit. Ez az érzés megmaradt lovaglóállás közben is.
Az állás ideje 3:20 volt, illetve reggel 10 óra, de az olyan skat nem árul el. Nem éreztem késztetést, hogy tovább folytassam a…
Kilencvenharmadik nap
Címkék: nyújtás lovaglóállás komplexum tai chi chuan aqua tai chi
2013.05.14. 08:19
Azért egy kád forró vízben ülve hajolgatni a lábra egész más élményt ad, mint a szárazföldi barátja. Lehet, hogy több időt kéne rá fordítani.
Túl a napi első álláson, 3:15, nem tudom, de rendesen elfáradok benne. Tavaszi fáradtság, vagy csak lustaság. Megint a belső…