Az élet kettősége, yin és yang. Mit lehet róluk tudni? Amit érdemes, azt a lenti ábra tartalmazza, összefoglalja tömören

Edzésen elkezdtük a páros formát tanulni, ahol is ezt a kettőséget egyszerre két helyen is tapasztalhatjuk. Egyrészt ott van bennünk, valamint a partnerrel történő kapcsolatban is fellelhető.

Ráadásul páros forma esetén minimum két formát kell megtanulni, de lehet belőle négy is. Van egy támadó, és egy védekező része, valamint igazi kihívásként meg lehet tanulni mindkét oldalra is.

Ha ez még nem lenne elég, a forma elvégzéséhez nem elég a mi felkészültségünk, az se elegendő, hogy a partnereünk mennyire tudja a formát, az is fontos, hogy mennyire tudunk egymásra figyelni, fenntartani a kapcsolatot.

Ezzel a gyakorlattal, sok, a tai chi-ban fontos képességet, tudást el lehet sajátítani.

Azt hiszem felfoghatom pozitív megerősítésként, mikor az elvégzett légzőgyakorlatok után megkapom, hogy nagyon felmelegedtem.

 Valamint a hasbabokszolás 'túlélése' is mutatja, hogy valami történt, történik

Tudni kell azt is, hogy száz napon túl is van élet, de gyakorlás is, főleg ha idevesszük az alapvetést, hogy a tai chi maga az élet.

Lassan a tai chi faállás után jöhet a nei gongos változat, egyéb plussz kiegészitésekkel.

Valami csak történik gyakorlás közben, mert úgy érzem, hogy az alsó dan tien elkezdett mocorogni, vagy legalábbis valamiféle fura, eddig nem ismert dolgot művel. 

Mindjuk elég sokat van 'használatban' mind nei gong, mind faállás közben.

Ma felébredtem reggel négy körül, és gondoltam, ha már ébren vagyok, akkor legyen egy kis faállás. A pici tényleg pici lett nagyjából negyed óra.

A nei gongos teljes légzéssel még mindig problémáim vannak, de pont most jöttem rá, hogy teljesen más jellegűek, mint az elején volt. Akkor sokszor bepánikoltam, hogy úristen nem fogok levegőt kapni, most pedig inkább úgy érzem, hogy bentreked a levegő, és kilégzés után nem tudok belélegezni, vagy a kilégzés is nehezen megy már.

Valamint az is felmerült bennem, hogy idén azért volt kicsit nehezebb írni a gyakorlatokról, mert a vállalt feladatok nagy része inkább belül működik, és nincsenek kintról látható jelei.

Ez alól kivétel a szablya forma, mindjárt megyek is gyakorolni.

Még élek és gyakorolok, csak nem jegyzetelek annyit.

• a Balaton partján sokkal könnyebben megy a faállás
• helyes testtartás felvétele sokat tud segíteni abban, hogy a gyakorlat jobban, egyáltalán jól menjen, éppen a nei gong teljes légézére gondolok, kevésbé akarok megfulladni, de nem hiszem, hogy más egyéb gyakorlatra ne lenne igaz
  levegő kifújás közben a vége felé néha-néha kicsit előre görnyedtem már, hogy valahogy meglegyen a huszonnyolc másodperc, és a belégzés kezdetekor nem egyenesedtem ki, ami nem könnyítette meg a levegőbevitelt
• igaz nem száz napos része, de a lándzsa forma is egészen jól ment, nem volt tervben, de volt egy jó lándzsának használható eszköz

Nagyjából ennyi.

Éppen fel vagyok dobódva, alvás helyett, és lélegzem még egy kicsit.

Zenetábori élmények mellett tai chi ismereteket is szívtak magukba a gyerekek ma, szablya forma közben körbeálltak, és kérdezték mi ez, miért, és a többi. Az érdeklődést leginkább a harci eszköz vívta ki, de azért csináltunk felhő kezeket.

A forma egész jól ment, bár jó nagy szél volt és hepehupa. A forgások a fűben nem szoktak olyan jól sikerülni, de most nem éreztem azt, hogy nagyon nagy bajok lennének vele, ha volt is, akkor inkább a vége felé.

Faállás közben egyre többszér érzem azt, hogy a kezem be van bugyolálva, szinte nem is én tartom, olyan érzés, mintha be lenne gipszelve a kezem, és kis pálcikák tartanák, ahogy a filmekben is látni. ezen felül nem csak a tenyerem szokott melegedni, hanem az egész kézfej, alkar külső, és belső része is.

Nei gong-gal kapcsolatban nem érzem, hogy ilyen jól állnék, teljes légzést visszavettem hatos szorzóra, hogy legalább valahogy menjen. Ezen felül a mellkasom jobb oldalt elég intenzíven elkezdett fájni.

Újra bizonyosságot nyert, hogy kint a szabadban jobb gyakorolni, mint a négy fal között, bár kicsit féltem attól, hogy az időjárás változása kedvezőtlen hatást fejt ki. Szerencsére ez  nem történt meg, ismét szép időben tudtam locsolni a fámat.

Előtte már nekiálltam egyszer a szobában gyakorolni, de annyira nem akart menni, hogy jól érezzem magam benne, viszont a csillagok alatt, mélyen lélegezve szinte repült az idő. Igaz, hogy volt már jobb gyakorlatom ennél, de panaszra semmi ok.

Szablya forma új cipőben, és a forgások is egész jól mentek. Azt mondom, hogy a formával elégedett vagyok, bár még mindig van hova tovább. Az sem kizárt, hogy a gyakorlás minőségét javította, hogy most nem iszonyat későn álltam neki kicsit fáradtan, hanem előtte.

Nei gong-gal kapcsolatban pedig a teljes légzéssel még mindig/megint hadilábon állok, de néha vannak már biztató jelek, nem Mel Gibson félék.

Úgy érzem, ha botos légzés közben sikerül megfelelő nyomást gyakorolni az adott pontra, és vele párhuzamosan a környező területeken ellazítani, akkor megvalósulhat a terület körbeölelése. Viszont a megfelelő erősséget még be kell állítani, mert az első pár gyakorlat után kék, zöld, és érzékeny területek is maradtak hátra. Valamint a megfelelő eszköz keresése is folyamatban van még.

Teljes légzés közben megint azt érzem, hogy a gyakorlat vége fulladásos halál lesz. Nem is a levegő kifújással van gondom, bár néha ott is felmerülnek problémák, hanem az utána következő szünettel. Néha úgy érzem, hogy belégzésnél megakad a levegő, és hiába is szeretnék tovább belélegezni nem megy, illetve nem úgy, ahogy kéne, szeretném.

Ma egy kicsit gondolkodtam, és úgy érzem, hogy az eleje nehezebb, és vége felé, annak ellenére, hogy többet kell gyakorolni, könnyebben megy.

Valamint a megbeszélésen szóba került a veszteségtől való félelem, és úgy gondoltam, hogy rám nem annyira igaz, közben rájöttem, hogy talán mégis, hiszen többször éreztem azt, mikor egy gyakorlás jól ment, hogy legközelebb is hasonló élménnyel gazdagodjak.

Mai gyakorlásról is egy kicsit. Ismételten úgy érzem, hogy a teljes légzés lesz az idei legnagyobb kihívás.

Faállás közben úgy érzem, hogy az ujjaim egyenként nem annyira akarnak mozogni, inkább egy egységet alkotnak, estleg rajta van egy kesztyű. Időnként ma is megtapasztaltam azt, hogy igazából nem is kell tartani a kezem, hanem a labda fenntartja. Viszont úgy érzem, hogy most is repül az idő a gyakorlás közben, légzőgyakorlatokat csinálok közben, amivel elmegy az idő kb fele.

Kicsit úgy érzem, hogy nei gong gyakorlásban haladást sikerült elérni. Teljes légzés során hetes szorzóval is egész szépen megy, megyeget. Úgy csinálom, ha esetleg megakadna a gyakorlat, akkor szépen lenullázom, és kezdem előről. Valamennyivel többet csinálok, de szerintem nem árt, sőt inkább rám fér.

Néha kilégzés során úgy érzem, hogy huszonnyolc másodpercen felül is marad még bennem levegő, mondjuk főleg az első gyakorlatnál, utána kezd visszaállni a fulladásos halál.

 Tegnap este feküdtem az ágyban, és éreztem, hogy egyelőre meghatározhatatlan, de valami furcsa érzés uralkodik el a hátamon. Némi töprengés, és analizálás után arra jöttem rá, hogy nagyjából a lapockák környékén lehet izomlázam, ami valószínűleg a faállás egyik mellékhatása. Legalábbis másra nem tudok gondolni.

 Elérkezett a mai gyakorlat ideje is, sőt már túl is haladt rajta, de ez nem jelent akadályt, remélem gondot sem.

 Amit a gyakorlatról most hiretelen el tudok mondani az az, hogy negyvenötperc után olyan érzésem volt, mintha nem is régen kezdtem volna el. Valamint az előző napi kézbizsergés belégzéssel tovább haladt, pedig az állásom néha úgy nézett ki, mintha nagy szélben történne.

 Állás közben szépen végigmegyek a nei gongos légzőgyakorlatokon, ami kicsit félkezű óriás, hiszen faállásban nem lehet mindent a leírtak szerint követni, viszont így a lélegzéssel elmegy kb negyedóra.

 Ez a lélegzés természetesen nem válta ki a napi légzőgyakorlatok végzését is, a teljes légzéssel még mindig hadilábon állok egy kicsit, de már finomodtunk egymáshoz. Még mindig a kilégzés utáni szünettel van gondom, ott mér tényleg szép nagy piros fejem van, le lehetne szedni cseresznyének.

Egy gyors élménybeszámoló. Ma esti faállás közben a tenyerem elkezdett bizseregni, aztán szép lassan az ujjaim is, a végén pedig egészen könyökig belebújtam az érzésbe. Jó volt.

Amikor túl tudok lépni az érzésen, hogy jaj de nagyon fáj, és továbbra is az állásban maradok anélkül, hogy változtatnék az álláson, kezen, akkor épül fel a struktúra így érzésre.

Néha fájt a kezem, nehéz is volt, de könnyű is. valami lenyomta, de fent is tarotta.

Szablya forma elején a forgások meg végre egész szépen mentek, sajnos nem tartott ki a végéig.

Nei gongkal még mindig úgy érzem, hogy mély ponton vagyok, ami a teljes légzés illeti. Pár körön keresztül még azt mondom sikeres az együttműködés. Ennek ellenére a mellkasomban érzem a gyakorlás nyomait.

Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy este kimenjek a szokásos helyemre, és ott álldogáljak negyven percen át. Ennek ellenére egy teljesen jól sikerült gyakorlat lett, az idő szinte erlepült magától. Amikor éppen nem figyeltem a energia gombócra, akkor is éreztem, hogy belégzés közben nyomja szét a kezem, igazából meg is lepődtem kicsit. Az sem kizárt, hogy a talpam is bugyborékolt.

A szablya forma is egész szépre sikeredett, bár a fordulások mentek már jobban is, és a sötét éjszakában, hiába is világítanak a csillagok, az egyensúlyom nem mindig akart egyenesen tartani.

Sajnos a nei gongról nem mondható el minden szép és jó, a teljes légzés közben pár kör szépen lemegy, de utána meg akarok fulladni. Olyan mintha megrekedne a levegő a mellkasomban, nem tudom leengedni, csak egy nagy kifújással, azzal viszont az elvárt időt rövidítem meg.

Ez a bejegyzés szintén nem a gyakorlás mikéntje miatt született meg, hanem eredményét igyekszik bemutatni, vagy valami hasonlót.

Többen a száz napos kihívást végző társaim közül többen is hasizomgyakorlatot vállaltak, és egyik nap ráálltak egymás hasára, hogy mennyire bírják.

Innen vettem az ötletet, hogy próbát tegyek vele én is, igaz hogy nem hasizmozok, de a nei gongnak is hasonló eredményt produkálnia kéne.

A teszt elvégzéséhez nem egy állig felfegyverkezett viking harcost kértem meg, hanem egy kisebb tömeggel rendelkező társat.  Egyik lábával a hasmra állt, majd egyre jobban ráhelyezte a testsúlyt, majd szép lassan a másik lábával átlépett felettem.

Nem azt mondom, hogy életem legszebb pillanatának egyike volt, de annyira nem is volt rossz a dolog.

A faállás egyes pillanatai elvezettek a béke szigetére, mintha kikapcsoltam volna, minden szép és nyugodt volt, amíg a figyelem tartott, aztán elkezdett fájni vagy a lábam, vagy valami más egyéb testrészem.

Sikerült elérnem a negyven percet, most már azon munkálkodom, hogy következő hétre de legkésőbb az ötvenedik napra, ami kiszámolva nagyjából hétfő, meglegyen a negyvenöt perc.

A légzőgyakorlatok is egész jól mentek, teljes légzéssel megint egy szintet léptem, úgy érzem, bár néha még most is fulladásos halált akarok halni közben.

Szablya formában még mindig a nagy fordulásokkal van gondom, nem igazán sikerül őket szépen kivitelezni, és így a spirál érzést se nagyon érzékelem.

Teljes légzés közben úgy érzem, hogy szépen lassan melegszem fel, illetve a gyakorlat végén átizzadt ruházatot konstatálok. A gyakorlat váltakozó sikerélménnyel folyik, első két-három kör simán lemegy, de utána van olyan, hogy kilégzés előtt nem tudom leengedni a levegőt a hasamba, így megeked a mellkasomban, és utána elég nehezen, egyszeri nagy kifújással indulok el, ezáltal az elvárt időtartamot nem mindig tudom tartani.

Kezdem magam úgy érezni, mint akinek a mellkasára valami hatalmas követ tettek, remélem a nagymamát nem ettem meg.

A faállást meg lassan kezdem élvezni, igaz hogy néha elég nehéz rávenni magam a kezdésre, mert elég hosszú, és statikus, legalábbis kívül. Néha olyan érzésem van, hogy a kezeimet nem is kell tartanom, megteszi helyette a nagy labda, amire ráhejeztem.

Tegnap tudatosult bennem, hogy az éppen aktuális faállásom nem volt egészen jónak monható, a vállaim nagyon előre estek, amit igyekeztem korrigálni, és hagyni, hogy inkább a lapockáim nyíljanak ki.

Mindezek mellett kezd a vállamaban kialakulni egy masszív izomláz, vagy csak az élet terhér érzem, esetleg túl sok faágat cipelek.

Reggeli harminchét perces faállás egészen könnyedén ment, igaz volt benne elég sok útkereseés, hogyan tartsam a kezem helyesen. Egyelőre úgy érzem, hogy sikerült egy helyesebb tartást találnom, és se a kezem, se a vállam nem fájt annyira.

Kötelező szably formát letudtam kiscsoportos foglalkozás gyanánt. Úgy általánosságban véve megy a forma, bár a forgásokkal továbbra is vannak fennálló összetűzéseim, valamint a forma lezárásánál az utolsó pár lépést még jó lenne pontosítani, szerdán úgy is edzés, szóval azt hiszem ez sikerülni fog.

Biciklivel való közlekedés nyomán azt gondoltam, hogy a faállás nehézkes lesz, jó nagy adag izomlázzal, mégis inkább fa az orkánban című darabot adtam elő. Izegtem, mozogtam, forogtam, nagyon fel voltam pörögve, nem is igazán tudtam megállni egy helyben, így a tervezett idő helyett csak harminchárom percet sikerült megcsinálni.

A nei gong ismerős része, szerintem, már egész jól ment, az újabb feladatok még jelentenek izgalmas, néha értetlen pillanatokat, de szintén edzés, ami lassan átalakul faq-vá.

Az egyik dolog, hogy keresem a pontjaimat, és ezt nem a bírók adják, hanem meg kell keresni őket, úgy gondolo

Tegnap nem akart valami jól menni a faállás. Nem tudom miért, de izegtem, mozogtam, fájt mindenem. Rövidebb időre kicsit lejjebb is engedtem a karom kb középső dan tien magasságig, mert a kezeim meg akartak halni. Érdekes módon nem a vállam, hanem inkább a felső karizmok, nem karizmatikusak. Viszont egy idő után automatikusan visszaemelkedtek, nem győztem csodálkozni, hogy most mi van. Aztán a harminckettedik perc környékén úgy éreztem, hogy itt az idő befejezni, de a kezeim máshogy gondolták, és nem akartak földre szállni, ahogy Júlia sem. Talán a nagy gömbőc tarotta fent őket, vagy valami egészen más, de még öt percig állásban maradtam. Ha másért nem is, ezért a pár percért érdemes volt.

Azt hiszem, hogy ma rendesen fel van adva a feladat a faállásnak. Éjfélt tájt a csillagok alatt.

Tegnap a teljes légzés érzésre egészen jól ment egészen ötös szorzóig, nem nagyon akartam megfulladni, ma már ezt annyira nem mondhatom el, de ma se volt rossz.

Jelenleg egyértelműen a faállás az, aminek elvégzéséhez, illetve a nekikezdéshez a legnagyobb lelkierő szükségeltetik. A magyarázat nem is olyan nehéz, hiszen ez az a gyakorlat, ami a legtöbb időt veszi igénybe, és nem is keveset.

Bár azt kell mondanom, hogy a nei gong is kezd szépen feljönni mellé, ami az idő ráfordítást tekinti, de valahogy mégis változatosabbnak érzem, kevésbé statikus, több mindent kell csinálni benne.

Persze a faállásban is lehet mást, és mást gyakorolni, ma este éppen a fejtetőmön keresztül levegőztem be az égi energiákat, majd kilégzéssel növeltem a labdát. Legalább is a cél ez volt.

Viszont az orrfújás mindig a gyakorlat közepén mászik elő, és nem hagyja magát, úgy tűnik, hogy az ego  nagyon féltékeny.

Az is látszik már, hogy faállás közben a leggyengébb láncszem a váll lesz, hiszen eléggé el tud fáradni gyakorlat végzés közben, amit egy kis mozgatással ugyan helyre lehet billenteni. Az is igaz, hogy ezek az elfáradások inkább gondolati síkon mozognak, az eltelt idővel arányosan, ha ki tudom kapcsolni az órát, akkor a fájdalom is elmúlni látszik, ideig-óráig. Igazából egy jó kis önfegyelem próba.

A légzőgyakorlatokat meg azt hiszem úgy kéne végeznem, hogy jobban kizárom a külvilágot, és jobban befelé figyelek, mert tegnap, és ma is elég gyatra eredményeket értem el vele.

Szablya forma a nap végére, a faállás után meg üdítő, kimozgatom a befásult tagjaim. A forgásokon még mindig van mit javítani.

Mai faállás valami nagyon jól sikerült, igaz, hogy most már kint álldogállok a szabad ég és a csillagok alatt, ami lehet, hogy egy kis plusz lökést ad.

Az első tizenhárom perc nagyon gyorsan elszaladt, a fennmaradó résszel se volt porbléma, nem vánszorgott azidő, igaz, hogy még nem tartok a szintidőnél, de már rohamléptekkel vágtázom felé.

Állás közben hasi légzést végeztem, valamint a nei gonghoz kapcsolodó pontokba igyekeztem levegőt pumpálni, név szerint a has alsó, felső és középső része, valamint a vesék, illetve talán a vesékkel szemközti pontnak lehetne leírni őket. Lehet, hogy tévedek, majd ki leszek javítva.

Amíg figyeltem a légzésre, rendesen koncentráltam, addig a kezeim súlyát se éreztem annyira, viszont amikor elkalandozott a gondolat, a kezeim egyből orra akartak buktatni.

Tanulság, figyelj oda arra, amit csinálsz.

A szablya formával se voltak nagyobb gondjaim, talán annyi, hogy a fordulások nem igazán sikerültek. Sokkal könnyebb tornateremben zokniban a padlón forogni, mint cipőben a kosárpályán.

A három ugrás után, aminek még nem tudom a nevét, még mindig teljesen beleszédülök, ha gyorsan, ha lassan csinálom.

Légzőgyakorlatokat valamikor nap közben megcsinátam. Nem voltam elájulva tőle, vagyis majdnem igen, a teljes légzés nem sikerült túl jól, és fellépett a vörös fej effektus. A hasi és teknősbéka gyakorlat is elég gyorsan lefutott, pedig a teknősöknek nem ez a kedvenc sportja. Azt hiszem, hogy fejben nem voltam telejsen ott.

Az elkövetkezőkben igyekszem az órához is igazítani a nei gong gyakorlatot.

Mai  kis bejegyzés nem is annyira a gyakorlatvégzésről fog szólni, inkább néhány gondolatról, illetve tapasztalatról.

Faállás közben  néha-néha érzem, hogy ugyan fárad a karom, és jajdejóérzés lenne kicsit leengedni, de valahogy mégis benne van a kezsztyúben, vagy valamiben, ami úgy egyben tartja.
Az ujjaim, főleg a hüvelyk, 'megdermednek', mintha örökre úgy maradnának, és többet nem lehetne őket mozgatni.

Valamint az a gondolat ütött szöget a fejembe, amelyiknek kalapácsa volt, hogy a nauli technika alkalmazása is komoly segítséget tud nyújtani nei gongozás közben. Ha el tudjuk lazítani az egyes részeket, akkor a levegőt oda tudjuk 'vezetni', lélegezni, ami nem olyan rossz dolog, ha célzottan, pontos helyre szeretnénk a levegőt áramoltatni.

Szóval, ha nem is tudjuk, hogy amit éppen gyakorolunk az miért jó, mi értelme van egyáltalán, előbb vagy utóbb ki fog derülni.

Ha eddig úgy éreztem, hogy az idei vállalások nem sok hozzáadott izomláz értékkel bírnak, akkor bizony csúnyán tévedtem.

Eltekintve a légzőgyakorlatok okozta különböző izomlázhoz nagyon hasonlóan funkcionáló érzésétől, most így, nagyjából huszonötperc faállás után úgy érzem, hogy a vádlimmal valami egészen furcsa, új dolog történik.

Ebben persze segítséget tud neki nyújtani az, hogy faállás után egy kis levezető földállás következik.

Levonva a következtetést, száz napos kihívás nincsen izomláz nélkül.

Ráadásul a vállalt nei gong gyakorlat újabb részegységekkel bővül, kitolva a játékidőt, valamint egyéb helyeket is várható az izomláz megjelenése.

Azt hiszem, hogy valahol elvesztem a napok számolásával, így jár az ember, ha nem ír minden egyes nap bejegyzést Elvileg a gyorsan excelben számolt napok alapján március kettő, vasárnap a huszonnyolcadik nap. Zombikat ugyan még nem látok, de elhiszem, hogy ott tartunk.

Mai légzőgyakorlat elég gyatrán sikerdett, ilyen rossz még sosem volt, az is csoda, hogy élek, és nem fulladtam meg. A négyszeres kilégzés után inkább tűntem volna fuljatónak, mint nei gong gyakorló egyednek.

Ezzel szemben a faállás egész kellemes volt, egészen nagyjából a tizenötödik percig, amikor a vádlaim úgy gondolták, hogy kocsonyát játszanak, ami az egész állásra hatással volt. Nagy szélben remegősen, vagy valami ilyesmi. MIndezeket egybevetve a faállással elégedett vagyok.

Lassan megyek ki és felszabdalom a levegőt, amikor a tigris megüli a hét csillagot. Ebből adódóan arra is gondoltam, hogy nem ártana megtanulni a technikák neveit

Az egyharmad megbeszélés alatt kiderült, hogy a légzőgyakorlatok egy részét nem teljesen az előírtaknak megfelelően végzem, mert belégzés közben levegő megy a tüdőbe is, holott hasi légzésnél a hasba kéne, illetve ha már nem fér be több, akkor oldalra, majd hátra is.

Ma sikerült elérni, hogy az eddigi izomlázzal rendelkező területek mellé új kapcsolódjon, ami azért jó, mert arról a területről van szó, ami meg lett említve, valamint a változás jó, mert akkor történik valami.

Ha több helyen érzem, hogy dolgoztam ott az jó, több belső szervem mozgott, vagy valami hasonló, és a nei gongnak nevéből adódóan is valami hasonló lenne a célja. Azt nem állítom, hogy tökéletes a gyakorlat, de haladunk valamerre.

Nem kimondottan gyakorlással összefüggő bejegyzés, talán inkább hatásáról, eredményéről szól.

Valamelyik nap észrevettem, hogy a hasamat már nem csak a megszokott módon tudom behúzni, alul, hanem fönt, nagybjából a bordák alatt is. Egész mást érzést nyújt a két gyakorlat.

Valamint a légzőgyakorlatoknak hála, úszás közben sem akartam hamar vízbe fulladni, hanem jóval tovább bírtam levegővétel nélkül.

Annak érdekében, hogy a kihíváshoz is kapcsolódjan ez a poszt, úgy érzem, hogy a teljes légzés közben az eddigi három másodpercet feljebb tudnám vinni egy kicsit, mert belégzés közben ezen már túljutottam, igaz hogy a kilégzés szorzója a nehezítő tényező.

Megnétem, hogy mi lene, ha szorzót váltanék. Jelenleg még úgy érzem, hogy fulladásos halál.